|
A honlapunkon található online CASCO biztosítás kalkulátor segítségével 13 biztosító ajánlatai közül választhatja ki az Ön számára legmegfelelőbb biztosítást! Ha ez megtörtént, akár azonnal léphet is az ügyben, mivel honlapunkon könnyen, egyszerűen elérhető az online CASCO biztosítás kötés.
Míg a gépjárművekre kötelesek vagyunk kötelező biztosítást kötni, a CASCO biztosítás kötés, saját döntésünktől függ. A gépjármű tulajdonosok a kockázatok és költségek mérlegelésével, anyagi biztonságuk növelése érdekében kötik. Sok esetben azonban, például autóhitel igénylésénél, a hitelt nyújtó bank írja elő az autóbiztosítás megkötését.
A kötelező biztosítás az általunk okozott kárt téríti meg a károsult részére, a CASCO biztosítás pedig a mi gépjárművünkben keletkező kárt fizeti ki. Elemi károkra, lopáskárra, töréskárra, idegen személy által elkövetett rongálásra szoktuk kötni.
Fontos, hogy minden extrát biztosítsunk. Ha utólag szerelünk az autóba nagyobb értékű dolgot, értesítsük a CASCO biztosítóját! Ennek elmulasztása esetén, káresemény bekövetkezésekor, a biztosító joggal utasíthatja vissza az erre vonatkozó kárigényünket, mivel a CASCO biztosítás kockázatvállalása alól kiesik a be nem jelentett extra.
A CASCO-ra is vonatkozik a kármegelőzési, és kárenyhítési kötelezettség.
CASCO díjszámítás, és online CASCO biztosítás kötés egyszerűen, pontosan, 100% árgaranciával!
Kapcsolódó kérdések:
A CASCO biztosítás a kötelező biztosítással ellentétben nem kötelező autóbiztosítás. Míg a kötelező biztosítás a másoknak okozott kárt téríti meg, addig a casco a mi gépjárművünkben keletkezett kárt fogja fizetni. CASCO biztosítás szerződője az a személy lehet, aki a gépjármű megóvásában érdekelt, általában cég vagy magánszemély. Legtöbb esetben a biztosítást vagy a tulajdonos, vagy az üzembentartó köti. CASCO autóbiztosítás kötése esetén ki lehet választani, hogy csak egy alapbiztosítást kívánunk kötni, általában elemi károkra, vagy különböző egyéb kockázatokra is nyújtson fedezetet. A honlapunkon található, online CASCO biztosítás kalkulátor segítségével, ezeket a beállításokat egyszerűen megadhatja, hogy ennek megfelelően történjen a CASCO díjszámítás. A CASCO kedvezményezettje az üzembentartó, vagy a tulajdonos lehet. Ha nincs kedvezményezett a szerződésben, akkor a biztosítás szolgáltatására a biztosított jogosult. Ha a CASCO biztosítás kötésénél megjelöltünk kedvezményezettet, ő jogosult a biztosítás szolgáltatásaira. A CASCO autóbiztosítás esetében lopáskár csak akkor kerül megállapításra, ha a kocsi megfelelően le van zárva, és a védelmi berendezései megfelelően működnek a káresemény pillanatában. Ennek ellenére a kocsit eltulajdonították, vagy megpróbálták eltulajdonítani, és ezzel Önnek kárt okoztak. Töréskár esetén a CASCO biztosítás, akkor fizet, ha a szándékos károkozás kizárható. Ha a töréskár balesetből, vandalizmusból, idegenkezűségből ered, akkor a biztosítás fizet. Töréskár esetén nem fizet a CASCO, ha ezt a kockázatot nem kértük. pl. rész CASCO biztosítást kötöttünk kizárólag lopáskárra. Üvegtörés esetén a CASCO nem fizet, ha a kár szándékos károkozásból ered. Amennyiben a kár balesetből, vandalizmusból, rongálásból ered a CASCO biztosítás téríti a károkat. A CASCO elemi kárra vonatkozó biztosítás fizet, ha a káresemény belvízből, áradásból, hó nyomásból, lezúduló hótömegtől, jégverésből, természetes üreg beomlásából, földalatti épület beomlásából, föld és kő leomlásból, robbanásból, villámcsapásból, tűzesetből ered. Hitellel vásárolt gépjármű esetén, ha egy módunk van rá mindenképp kössünk CASCO-t. Amennyiben a kocsit, ellopják, saját hibájából összetöri, ráesik valami stb. a gépjárművet óriási pénzbe kerülhet megcsináltatni, ha egyáltalán meg lehet. Az ellopott gépkocsi pedig nem mindig kerül elő. A legnagyobb probléma hogy a gépjárműre felvett hitelt változatlanul fizetni kell ezekben az esetekben is akár több éven kersztül. CASCO-t új és használt gépjárművekre is lehet kötni. Nem véletlenül nem olcsó a biztosítás, hiszen a gépjárművekben nagyon gyakran keletkezik kár. Azonban, különböző biztosító társaságok eltérő szempontokat vesznek figyelembe az árak kialakításánál, így megfelelő utánanézéssel nagyon sokat spórolhat. Ebben segít a honlapunkon elérhető, online CASCO biztosítás kalkulátor, mellyel a CASCO díjszámítás minden eddiginél egyszerűbb. Az online CASCO kalkulátor valamennyi jelentős hazai biztosító ajánlatát összesíti az Ön számára. Miután kiválasztotta a legmegfelelőbbet, kényelmesen meg is kötheti azt, mivel honlapunkon lehetőség van online CASCO biztosítás kötésre. CASCO szerződések körében megjelent a rész CASCO szerződés. Ezeket lehet csak lopásra, vagy csak törésre is kötni, ezzel mérsékelve a biztosítás díját. Gondoljuk meg milyen CASCO szerződést választunk. Nem mindegy mekkora az önrész. Ez lehet % -os forma, vagy konkrét összeg. Gondoljuk át, mely kockázatokra a legfontosabb számunkra a biztosítás. Ebben segít az internet. Net Casco díjszámításhoz, használja online CASCO biztosítás kalkulátorunkat, mellyel megfigyelheti a biztosítási összegek alakulását a különböző önrészek választásánál! Mielőtt autót vásárol, akár használtat, akár újat, nem árt egy CASCO díjszámítás. Nemcsak azt a biztosítást lehet megkötni, amit a kereskedő ajánl. Sok esetben egy biztosítóval vannak szerződésben, amin Ön nagyon sok pénzt is veszíthet. Az online CASCO díjszámítás csak pár percet vesz igénybe. Érdemes rászánni. Új autó vásárlásakor ne hagyja, hogy a kereskedő rábeszélje egy CASCO biztosításra, mielőtt tájékozódik! Lehetséges, hogy a kereskedő egy biztosítóval van szerződésben, és nem biztos, hogy a legkedvezőbb feltételű CASCO-t ajánlják önnek. Még az új gépjármű átvétele előtt, hiányzó adatokkal is megkötheti nálunk, online CASCO biztosítását. Online CASCO biztosítás kalkulátorunk segítségével, ön 5perc alatt elintézheti gépjárműve CASCO-ját. Ha online CASCO biztosítás kalkulátorunk segítségével megkötötte biztosítását, a legvégén nyomtassa ki a megbízási szerződést, és küldje el nekünk az ott megadott címre. Ezen szerződés alapján tudunk az Ön nevében a biztosítónál eljárni. Igen. Ön ingyenesen összehasonlíthatja online CASCO biztosítás kalkulátorunk segítségével, hogy melyik biztosító, mennyiért kötne CASCO-t, az Ön által beállított feltételekkel. Nem kell egy napot rááldozni, hogy minden biztosítóhoz külön bemenjen a legkedvezőbb autóbiztosítást keresve. A CASCO nem téríti meg a kárt, ha az szándékos károkozás következménye. Ha a kocsiba utólag szereltünk nagy értékű hifi berendezést, vásároltunk rá különleges alufelnit stb. akkor azt jelezzük a biztosítónak. Amennyiben erre nem kerül sor, káresemény esetén ezeknek az árát a CASCO nem fogja megtéríteni. Amennyiben online CASCO biztosítás kalkulátorunkkal köt biztosítást, kérjük jelölje be a gépjárműve milyen extrákkal rendelkezik, hogy ennek megfelelően történjen a CASCO díjszámítás. Ennek hiányában, káresemény után a CASCO biztosítás nem fogja fizetni a fel nem tüntetett extákban bekövetkezett kárt. Érdemes áttanulmányozni a CASCO szerződés megkötése után, a biztosítottól kapott feltételrendszert. A biztosító mentesül/részben mentesül a kifizetés alól, ha a káresemény a gépjármű : túlterhelt vontatásából, elhanyagolt állapotából, szakszerűtlen vontatásából, vagy védelmi rendszerének a káresemény ideje alatt nem megfelelő működéséből ered. Nem fizet továbbá a CASCO biztosítás ha a káresemény gyógyszer, vagy alkohol befolyásoltsága alatt következett be, vagy ha lejárt forgalmi engedéllyel közlekedtünk. Egyes (főleg tolvajok által kedvelt, vagy magas árú) gépjárművek esetén, CASCO biztosítás kötéséhez a biztosító előírhat bizonyos védelmi berendezéseket. Ha Önnek ilyen gépjárműve van előírhatja a biztosító pl. az üvegek gravírozását, megfelelő riasztó beépítését, (GPS) műholdas jeladó beépítését stb. Online CASCO biztosítás kalkulátorunk tájékoztatja, hogy Önnek van- e szüksége a gyári védelmi berendezéseken túl egyéb berendezésekre a CASCO megkötéséhez. Mielőtt fel akarnánk mondani CASCO biztosításunkat, vagy biztosítót akarunk váltani, tanulmányozzuk át a szerződési feltételeket! Több fajta felmondási lehetőséget is előírhatnak a biztosítók: naptári évre szóló, közös megegyezéssel bármikor, kötés dátumával azonos nappal felmondható. Kár esetén, pl. karambol (ha mindenki jól van, és a kár okozását egyik fél elismerte) töltsük ki az Európai kárbejelentő lapot. Ennek hiányában egy üres lapra is elkészíthetjük a balesetről a jegyzőkönyvet. Ennek tartalmaznia kell a személyes adatokat, a gépjármű adatait, a kötelező biztosítások kötvényszámát. Készítsünk rajzot, fényképeket mellyel segítjük a biztosító munkáját. Értesítsük a CASCO/kötelező biztosítás biztosítóját is. Ha nem egyértelmű az eset, inkább hívjunk rendőrt! Válasszunk olyan szervizt töréskár esetén, melynek az adott biztosítóval szerződése van. Ezek elismert szervizek, így elkerülhetjük, hogy autónkat nem megfelelő szakértelemmel javítsák. Érvényes CASCO autóbiztosítás esetén, ha autónk töréskárt szenved és mozgásképtelenné válik , a tréler költségeit a biztosító utólag megtéríti önnek. Hamarosan sokak számára újra elérkezik a kötelező biztosítási dömping, amikor is biztosítási évfordulóhoz érkeznek. A megváltozott szabályokkal párhuzamosan sokaknak még mindig a november a kötelező biztosítás váltás ideje. Az interneten megtalálható biztosítás kalkulátorok és alkuszok segítségével, illetve a piaci versenynek köszönhetően a kötelező biztosítások díjai egyre olcsóbbak lettek. Jó hír, hogy ez a folyamat a casco biztosítások tekintetében is egyre inkább beigazolódni látszik.
Az elmúlt 6 év statisztikai adatai szerint a casco biztosítások átlagdíja 75 ezer forintra csökkent. Ennek ellenére sokan még mindig nem gondolják át az öngondoskodás fontosságát. Ezt mutatja az a tény, hogy a Magyarországon lévő több mint 4 milliós gépjármű-állományból mindössze körülbelül 800 ezer autós rendelkezik casco biztosítással. Ebben a 800 ezres csoportban magasra tehető azoknak a száma, akiknek a gépjárművet hitelező bank előírta a finanszírozási idő alatt a casco biztosítás meglétét. Statisztikai adatok és tapasztalatok mutatják, hogy amint a gépjármű hitel futamideje lejár, a tulajdonos megszünteti a casco biztosítást. Elgondolkodtató ez a magatartási forma, hiszen bármennyire óvatos vezető is valaki, sokszor rajta kívül álló okok tesznek kárt a gépjárműben. Mások kárán láthattuk, hogy a sokasodó természeti katasztrófák, az árvizek, viharok mekkora károkat képesek okozni. Ezek ellen pedig a legjobb autónkat és saját anyagi biztonságunkat casco biztosítás megkötésével bebiztosítani.
Az idei év vége a casco biztosítás tekintetében egyéb változásokat is hoz. Eddig kérdések sokaságát kellett megválaszolni, szemlére kellett vinni az autót, stb. ha casco biztosítást szerettünk volna kötni. Az idén azonban mindez egyszerűsödni fog, elég lesz a kötelező biztosításhoz szükséges adatokat megadni ahhoz, hogy pontos casco díjat kapjunk. Az interneten megtalálható biztosítás kalkulátorok segítségével pedig megtehetjük mindezt otthonról, kényelmesen. A biztosító társaságok közötti piaci versenynek köszönhetően pedig a díjak várhatóan továbbra is csökkenni fognak.
|