Biztosítási hírek

Online biztosítás kalkulátorok

KezdőlapHírek /  A mentőöv: vételár biztosítás a casco mellé!

Az egyik legnagyszerűbb dolog lehet sok ember számára, ha autót vásárol. Azonban sokszor nem gondoljuk át a körülményeket, és nem biztosítjuk megfelelően. Ami mindenképpen szükséges, az a kötelező gépjármű felelősség biztosítás, hiszen, mint a nevében is benne van ez kötelező biztosítás. Már körültekintőbbek vagyunk, ha a kötelező biztosítás mellé a casco biztosítás megkötése is fontos a számunkra. A legalaposabbak viszont úgy lehetünk, ha az autóbiztosítás és a casco mellé kötünk vételár biztosítást is.

Mi az, amit tudunk?

A kötelező biztosítás arra szolgál, ha másoknak kárt okozunk, ez esetben a felelősség minket terhel. A meglévő kgfb biztosítás alapján a biztosító fizet a károsultnak. A casco biztosítás esetét tekintve fontos tudni, hogy a káresemény bekövetkezésekor a biztosító az autó káridőponti értékét figyelembe véve téríti a károkat. Ez az összeg sok esetben közel sem annyi, mint amennyi hitelt felvettünk. Tegyük fel továbbá, hogy totálkárosra tört az autónk. Ezután következik, hogy nincs autónk, de van még meglévő autóhitelünk, hiszen a bank felé a tartozásunk (vagy annak egy része ) továbbra is fennáll. Se autónk, se lehetőségünk, hogy másikat vegyünk, de VAN hitelünk, amit fizetnünk kell…

Mi a megoldás?

Erre a helyzetre jelent megoldást a vételár biztosítás. A vételár biztosítás igen széles körű réteget érint, hiszen a statisztikák szerint kb. 60-70 ezer finanszírozott autó vált teljesen totálkárossá nagy valószínűség szerint a válság hatására. Ugyanakkor egyértelműen levonható a következtetés, hogy a vételár biztosítás közös érdeke a hitelt nyújtó bankoknak és az autótulajdonosoknak egyaránt. A vételár biztosítás (GAP)lényege, hogy a káresemény bekövetkezésekor az autó káridőponti értéke és az eredeti vételár különbözetét téríti meg. A biztosítás a finanszírozás teljes időtartama alatt igen nagy jelentőséggel bír, hiszen az autónk értékvesztése már a kereskedésből való kiguruláskor megkezdődik. Az értékcsökkenés az idő múlásával pedig csak egyre nagyobb.

Ami nagyon fontos, hogy a vételár biztosítás egy másodlagos biztosítás. Ez azt jelenti, hogy vagy más kötelező biztosításának terhére vagy a saját casco biztosításunk terhére lehet érvényesíteni. A GAP vagy vételár biztosítás Nyugat-Európában nagy népszerűségnek örvend, hazánkban azonban kevésbé elterjedt. Ha kiszámoljuk, hogy ha autónk totálkárossá válik, akkor a casco és a vételár biztosítás terhére kapott biztosítási összeg fedezi az autónkra felvett hitel összegét, és még egy másik autóra is van lehetőségünk befizetni, egyértelműen kijelenthetjük, hogy megéri azt a havi mindössze néhány ezer forintot.

 

netbiztosito.eu

 

vételár biztosítás kötés

2010.07.03.: Változik az autó adás-vétel szabályozása
2010.07.01-től megváltozik az autó adás-vétel menete, nagyobb szerepe lesz a bürokráciának. A rendelet alapján a tulajdonjog bejegyzése csak megfelelő dokumentum segítségével történhet, azaz nem lehet egy szalvétán eladni gépjárművünket .

 

2010.07.07.: A jövedelemkiesés-biztosítás 50.000Ft-250.000Ft-ig köthető
A 250.000Ft-ig terjedő munkanélküliség biztosítási összeget 9 hónapig vehetik igénybe járulékmentesen azok, akik elveszítik munkájukat és rendelkeznek jövedelemkiesés-biztosítással.


2010.03.27.:Milyen tényzők befolyásolják autóbiztosításunk díját?
Megoszlanak az ügyfelek szokásai a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás tekintetében: a tavalyi biztosítóváltás után végzett felmérések szerint sokan már nem a legolcsóbb biztosítási díjat választják. Nem problémáznak rajta, ha a biztosításuk kicsivel többe kerül, csak egy ismert, stabil biztosító társaság álljon a háttérben. Nézzünk meg néhány befolyásoló tényezőt, amelyek drágíthatják esetleg olcsóbbá teszik biztosításunkat!

 Copyright © 2012. Netbiztosító. Az oldalt készítette: WEBTITÁN Stúdió